A Magyarország Kormánya által biztosított több mint 30 milliárd Ft összegű fejlesztési forrásnak köszönhetően teljesen megújul a zánkai, a fonyódligeti és az erdélyi Erzsébet-tábor.
A „Zánkai Erzsébet-tábor” ötven éve épült. Az elavult és leromlott állapotú épületek mindegyike megújul. A táborhely modern táborvárossá fejlődik. A megújult szálláshelyeken a szobákban új bútorok, továbbá vadonatúj fürdőszobák várják a táborozókat. A konyha és az étterem Magyarország egyik legmodernebb, klimatizált étkezdéjévé vált. Az étterem befogadóképesége nőtt, mivel a napi étkezések – a korábbi egy szint helyett – már két szinten valósulhatnak meg. A főtéren vadonatúj építményként létesült, több mint 2.000 m2-es új, fedett-nyitott közösségi tér (multicsarnok) amellett, hogy helyet ad a tábor nagylétszámú programjainak, esőhelyszínkénként is funkcionálhat az elkövetkezőkben. A teljesen megújult sportcsarnok és színház még kényelmesebb és esztétikusabb környezetben adhat otthont a sport- és kulturális rendezvényeknek, gyermekprogramoknak. Átalakult a központi épület, új vizesblokkok épültek, és egy kápolna is létesült a földszinten. A korszerű, akadálymentesített egészségház a kórtermi és a belgyógyászati vizsgálóágyak mellett a szükséges egészségügyi eszközökkel felszerelve működik az elkövetkezőkben.
2021-től már a megújult kikötőből futnak ki a sétahajók és a sárkányhajók a gyermekekkel a fedélzetükön. A felújítás a szállások és a szolgálati épületek mellett a teljes infrastruktúrát is érinti: például a víztornyot, a vízműkutakat, a gyermekeket kiszolgáló háttérhelyiségeket (mosodát, raktárakat), a közösségi területeket és az úthálózatot (pl. tömeges szabadtéri közlekedőfolyosókat, járdákat) is.
A Balaton déli partján lévő „Fonyódligeti Erzsébet-tábor” is modernné vált: jurtasátras jellegű gyermektáborrá alakul. A fonyódligeti táborhely területén található számos, többségében a 70-es években épült, ma már korszerűtlen épületek helyén részben új, jurtasátras jellegű szállások, programhelyszínek létesültek, részben pedig a meglévő épületek újultak meg.
Összesen 5 altábor készült, egy altábor 160 férőhelyes, és minden altáborhoz tartozik egy vadonatúj, zuhanyzós vizesblokk. A sátrakban van világítás, és USB (telefon töltésére alkalmas) portok is találhatóak a szállásokon. Ugyanolyan bútorzattal vannak berendezve, mint a zánkai tábor szálláshelyei: emeleteságyak, szekrények, asztalok, székek is találhatóak a sátrakban. Megújultak a közösségi épületek és újjáépült a központi épület, az étkező és a konyha is.
Sor kerül úthálózati és környezeti rekonstrukcióra (például utak, járdák létesítésére), valamint a közművek felújítására és fejlesztésére (megújult a víz-, a szennyvíz-, és az elektromos hálózat) is.
Mindezek mellett az „Erdélyi Erzsébet-tábor” is megújult: az anyaországi táborhelyek mellett ez a táborhely is még tökéletesebb körülmények között fogadja a jövőben az erdélyi magyar gyermekeket és a magyarországi diákokat a „magyarság erdélyi szigetén”. Az infrastrukturális fejlesztések által a belső tér átalakítása és a kiszolgáló helyiségek felújítása is megvalósult, és új programpontok jöttek létre: kültéri közösségi tér (tribün), futballpálya, játszótér, kalandpark és kemence is létesült..